BAK csillagkép

A Bak csillagkép, vagy latinul a Capricornus története olyannyira régre nyúlik vissza, hogy elnevezésének eredete az idők során homályba veszett. Az viszont bizonyos, hogy a megannyi égitest és formáció közül ezt főként olyanok veszik körül, amelyek a vízzel kapcsolatosak, mint például a Vízöntő csillagkép. Nem véletlen tehát, hogy az eredet történetében is megjelenik a víz. 

A görög mítosz szerint Pán, a pásztorok kecskeszarvú és -lábú istene éppen a Nílusban fürdőzött, amikor majdnem halálra rémült Tüphóntól, a szörnyivadéktól, akinek törzse emberi volt, de fejét és altestét tekergő kígyók alkották. Pán a rémület hevében alakot akart váltani - innen származik a páni félelem kifejezés -, a teste alsó fele hallá változott, azonban a felső része kecske maradt. Így alakult ki a jellegzetes kinézet.

Egy másik történet szerint a Capricornus nem más, mint Amaltheia, az isteni kecske. Kronosz, Zeusz apja fel akarta falni kisfiát, ám ezt az édesanyja, Rhea nem hagyta. A megmentést követően Amaltheia volt az, aki a kis Zeuszt táplálta. 

A Bak a Magyarország teljes területéről látható csillagképek közé tartozik. Bár az égi egyenlítőtől nem túl távoli déli objektumról van szó, a magassági kiterjedése csupán 19°, ez pedig lehetővé teszi, hogy az év bármely szakaszában megszemlélhessük a hazai égbolton. 

Készíts egyedi csillagjegy posztert a saját üzeneteddel a kedvenc szineiddel.

Ötletek

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseid között: