MÉRLEG csillagkép

A Mérleg csillagkép, vagyis latinul a Libra az állatövi konstellációk egyike. Az égbolton többek között a Kígyó, a Szűz, a Hydra, a Kentaur, a Farkas, a Skorpió és a Kígyótartó formációk ölelik körül. 

A csillagkép eredete a babiloni időkre tehető, amikor a mérleg a holtak feletti ítélethozatal jelképe volt. Az ókori Egyiptomban is hasonló jelentéssel bírt. A történetek szerint Anubisz, az alvilág istene és a holtak oltalmazója az elhunytak lelkét a mérleg egyik serpenyőjébe, míg egy tollpihét a másik serpenyőbe helyezett. Hogyha a lélek kevesebbet nyomott a tollpihénél a halott a túlvilágra léphetett. Ha viszont nehezebb volt annál, nem nyert bebocsátást és egy vizilófejű szörnyeteg nyelte el örökre. 

A görög mitológiában a Szűz és a Mérleg csillagképeket gyakran együtt ábrázolták, ami így magát Asztraiát, az igazság istennőjét szimbolizálta. A korábbi időkben pedig a Skorpió konstelláció részének tekintették. Erről tanúskodnak a Mérleg csillagainak elnevezései is: a formáció legfényesebb csillaga, a Zubenelgenubi, vagy más néven Alpha Librae szó szerinti fordításban annyit jelent, hogy “a skorpió ollója”.

A Mérleg a déli égbolt csillagképe, de szinte érinti az égi egyenlítőt, ezért Magyarországról egész évben megcsodálható.

Ötletek

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseid között: